Prezentációs technika
A nyilvános megszólalás, a szakmai prezentáció hatékonyságának növelése, az információátadás tartalmi elemeinek összekapcsolása egy hitelességet, befogadást támogató kommunikációs stílussal és eszközrendszerrel. Olyan – már gyakorlott – értékesítők, képviselők és menedzserek által hasznosítható program, akik szeretnének prezentációkat tartani.
A gyors áttekintés – a prezentációs célok meghatározása, tervezés, felkészülés és megvalósítás – mellett kitér az egyéni bemutatón alkalmazható hatásokra, illetve egy-egy csoport dinamikai alapjelenségeire is. Hogyan kezelje a vezető a csoport reakcióit, egyes csoport jelenségeket, hogyan tartsa fenn a figyelmet, honnan tudja, sikerült-e átadni az ismereteket?
A program célja az, hogy olyan , szuggesztív előadásmódú és a cégük imidzsét erősítő, hatékony prezentációk tartásában nyújtson támogatást a résztvevőknek, akik ezáltal reagálnak a napi kihívásokra, prezentációik és üzleti tárgyalásaik során képességük erősítésével növelik személyes hatékonyságukat, nyilvános szerepléseik alkalmával magas színvonalon, egységesen képviselik a cégük arculatát és érdekeit, szem előtt tartják a , felkészültségük kapcsán helyzetfüggő prezentációs technikák alkalmazásával, elsősorban a minőségi kommunikáció iránt kötelezik el magukat.